2011. szeptember 6., kedd

A Borsa - völgyi juhászat - Jelenlegi ára: 3 380 Ft


A Borsa - völgyi juhászat
Az 1940-es évek elején az akkori fiatal néprajzosok csapata a Kolozs megyei Borsa-völgyben olyan gyűjtőmunkát végzett, amely kiterjedt a népélet szinte minden területére. K. Kovács László akkori adataiból az 1960-as években elkészítette kandidátusi disszertációját, mely teljes terjedelmében most jelenik meg először. (Hoppál Mihály) K. Kovács László etnográfus 1908-ban született Polgáron. Eredetileg festőnek készült, a néprajztudománnyal Teleki Pál szemináriumán került kapcsolatba. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte 1930 és 1937 között. A következő években tanulmányúton járt Finnországban és Észtországban. Tanulmányai idején Győrffy István tanársegéde volt, ugyanakkor a Néprajzi Múzeum díjtalan önkéntes gyakornoka. 1937-ben doktorált. 1939-tôl a Néprajzi Múzeum muzeológusa, az Ethnologiai Adattár megszervezôje. 1940-44-ig a Kolozsvári Egyetem tanára, az Erdélyi Tudományos Intézet néprajzi osztályának vezetője. A következő két évben a Teleki Pál Tudományos Intézetben dolgozik, 1946-49-ig a Néptudományi Intézet tanára, 1948-tól a szegedi egyetem magántanára. 1950 és 57 között az Mta önálló kutatója az Elte néprajzi tanszékén, 1967- től kandidátus. 1967-73-ig az Mta Néprajzi Kutatócsoportjának munkatársa. 1950-96-ig az MTA Néprajzi Bizottságának tagja, 1957-72 között az Ethnographia szerkesztője, 1971-96-ig a néprajzi filmbizottság elnöke. 1991- ben Győrffy István emlékéremmel tüntették ki.
SZERZŐ: K. Kovács László
KIADÓ: Gondolat Kiadó - Európai Folklór Intézet
KIADÁSI ÉV: 2008
OLDALSZÁM: 368
Szállítási és fizetési információk
Személyesen áthevetőek könyveink (kizárólag) Budapesten a Klinikák metrómegálló közelében található átvételi pontunkon!
Minden hétköznap 8: 00-tól 20: 00-ig.
Általában 3-5 nap az átfutási ideje, amíg az általad rendelt könyvek megérkeznek az átvetéli pontba, melyről automatikus üzenetet küldünk a számodra. Ha még azelőtt látogatsz el az átvételi pontba, hogy ezt az értesítést megkaptad volna, akkor kicsit csalódott leszel...
Ezt elkerülendő nagyon kérlek soha, ismétlem soha ne próbáld átvenni a könyvet, amíg nem kaptál erről értesítést. Ez a köztünk lévő jó viszony megtartása szempontjából is kifejezetten javasolt.
A könyveinket változatlanul megkaphatod postai úton (előreutalással), vagy futárszolgalát segítségével (előreutalással, vagy utánvéttel).
A könyveinkre kiszabott szállítási díjak egységesek, nem függnek az adott könyv méretétől, vagy a könyvek darabszámától.
2 darab, vagy több termék rendelése esetén a szállítási költség nem változik.
Vagyis bármekkora rendelést is adsz le, mindig csak a Szállítási és garanciális feltételek fül alatt meghatározott díjat kell fizetned.
Más szállítási módot nem vállalunk, a megadott áraktól nem áll módunkban eltérni.
Szállítási és fizetés módja
Ajánlott levélként előreutalás után: 870 Ft
Futárszolgálat előreutalással: 750 Ft
Futárszolgálat utánvéttel: 890 Ft
Személyes átvétel: 0 Ft
Minden termékünk új és olvasatlan.
Tekintsd meg összes könyvünket itt! >>



Jelenlegi ára: 3 380 Ft

Az aukció vége: 2011-09-27 01:00
. A Borsa - völgyi juhászat - Jelenlegi ára: 3 380 Ft

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése